Termálkincs ami nincs
Sokan kérdezik manapság, hogy Páty ebben a sanyarú gazdasági, pénzügyi helyzetben miért nem hasznosítja a területén fellelt termálvizet. Egyesek határozottan tudni vélik, hogy a falu délkeleti határában lezárt, elhagyott kutak aranyat érő kincset rejtenek és kizárólag a mindenkori faluvezetés nemtörődömsége, hibája, bűne, hogy ezt a "dáriusi gazdagságot" nem fordítja az itt élők boldogulására. Mások arról beszélnek, hogy hiába a kincs, ha nem férhetünk hozzá, mert a hatóságok szerint egy esetleges pátyi kitermelés a fővárosi Gellért - fürdő vízhozamára gyakorolna kedvezőtlen hatást. Felmerül a kérdés, mi hát az igazság? Erre a kérdésre kerestük a választ, amikor az ezredfordulót megelőző években - mint Páty polgármestere - egyik megbízható munkatársammal felkerestük a vízügyben érintett szakhatóságokat. Kettős célt tűztünk magunk elé. Egyrészt, hogy tájékozódjunk, információkat gyűjtsünk a valós pátyi termálvíz helyzetről, másrészt hogy vizsgáljuk kútjaink esetleges hasznosíthatóságának lehetőségeit. Sajnálatos, hogy a kilencvenes évek közepén kialakult zavaros és szégyenletes, becsődölt pátyi önkormányzatiság viszonyai közt az egerek dézsmálta irattárban egyetlen érdemi dokumentumot sem találtunk a fúrásokról és azok eredményeiről.
Tájékozódásunk elején értésünkre adták a szakhatóságok, hogy túl sok reményt ne tápláljunk a vízkiemelés vonatkozásában, mert a honi termálvízkontingens egésze kiosztásra került, így nincs szabad kapacitás. Valamennyien az 1978/96. sz. Kormány Rendeletre hivatkoztak. A felhasználói kört két nagy csoportba lehetett sorolni, úgy, mint a tényleges felhasználók (pl. Budapest Hévizei és Gyógyfürdői) és az általuk "csókosnak" mondott szocialista nagyvállalatok (pl. BUDATEJ, PEMÜ, stb.). mindkét csoportban felesleges készletek voltak lekötve, de ezekhez hozzáférni csak különböző jogszerűtlen, korrupciógyanús trükkökkel lehetett volna.
Az érintett szakhatóságok maguk is érzékelték az anomáliákat, az aránytalanságokat, de tehetetlenek maradtak a megkövesült jogszabályi háttérrel szemben. A különböző kiskapuk, a trükkökre, a zsebszerződésekre alapozott kockázatvállalás nem volt arányban a biztonságos célbajutás lehetőségével. Egy önkormányzat és annak vezetője közpénzekkel történő hazárdírozásba, kétes kimenetelű, bizonytalan ügyletekbe lelkiismereti okokból nem bocsátkozhatott.
Mítosz és valóság a kutak körül
Az 1960 - 70-es években a pátyi orvosi rendelő ajtaján és néhány frekventált helyen kézzel írt plakátok hívták fel a lakosság figyelmét arra, hogy a falu köz- és magán kútjaiból nyert víz fogyasztása csecsemők számára nem ajánlott. A hirdetményben burkoltan az is benn volt, hogy a felnőtteknek sem tesz jót, de ez van és nincs más! A közérdekű értesítés arról is tájékoztatott, hogy megfelelő ivóvízhez a falu déli határában lévő évezredes Főkút forrásból, vagy a fővárosban és a szomszédos Budakeszin fellelhető budapesti vezetékes vízből juthatunk. Volt, aki megszívlelte a tanácsot volt, aki nem. Mindenesetre munkavégzés után hosszú sorok kígyóztak Budakeszi közkútjai előtt és a fővárosban dolgozók - az ingázók - táskájában is naponta ott lapult a butykos, hogy a "vízimport" zavartalan legyen. Az ivóvízturizmus akkor érte el tetőpontját, amikor a szennyezőanyag - a magas nitrit - és nitrát tartalom a Főkút forrás vízében is megjelent.
Égetően fontossá vált a település egészséges ivóvízzel történő ellátása. A korabeli faluvezetés úgy gondolta, hogy Páty és Biatorbágy közösen tesz kísérletet a probléma megoldására. Így került sor Páty határában az első mélyfúrásra 1968-ban.
A munkálatokat a Mézes-völgytől déli irányban , a lakott falurésztől mintegy két kilométerre, a Főkút forrástól alig néhány lépésnyire kezdték. A furatot K-4-es úgynevezett karsztvíz észlelő kútnak nevezték el. A viszonylag kis átmérőjű (10 cm) furat mélysége meghaladta a 250 métert, amit majd teljes hosszában szűrővel láttak el. A kút mélységi vízhőmérséklete a vízbeáramlásnál 25°C volt, de mire felhozták, kihűlt. Vízhozama 100 liter volt percenként. Ezt követően még három kutat fúrtak a határban, sajnálatos, hogy mindegyiket ezen a mérsékelten vízhiányosnak mondott délkeleti tájon.A K-1-es kataszteri számú kút ("Pisszegő" kút)
Ezt a kutat 1974-ben fúrták 402 méter mélységig. Lelőhelye a régi kőbánya sziklatömbjétől nyugatra húzódó Fenyvesalja, az ősgyep közepe. A főútvonalon Budakeszi irányába haladva, éppen a település lakott területének végét jelző táblánál jobbra ma még szekérút vezet a Fenyveshez és a Főkút forráshoz. A Fenyves alatt húzódó árkot kőhíd íveli át, majd mielőtt a dombba akadna az út, hirtelen jobbra fordul. Innen pontosan kétszáz lépésnyire találjuk a kutat. A furat végleges talpmélysége 343 méter lett. Úgy 300-325 méter mélységben helyezték el a hasítékolt szűrőt, hogy a triász korú (mintegy 200 millió éves) dolomit réteget megcsapolják. A 13 centiméter átmérőjű csőből 38-45°C hőmérsékletű, 500 liter/perc hozamú vizet nyertek.
A víz minősége a magas vastartalom (1,7 mg/l), a magas hőmérséklet és az ugyancsak magas keménység (28 n.k°) szempontjából esett kifogás alá. (Megjegyzem, hogy az ivóvíz vastartalmának határértéke 0,3 mg/l.) Ammónium, nitrit és nitrát nem volt a vízben. A szakvélemények szerint ez a víz némi kezeléssel alkalmas lett volna a település ivóvízzel történő ellátására, de ez irányú hasznosításra nem került sor, a kutat lezárták.
1981-ben újból felmerült a kút hálózatra kötésének gondolata, ezért azon felújítási munkálatokat kezdtek. Megállapították, hogy a kutat ismeretlenek megrongálták és követ, szemetet dobáltak bele. A brutális rongálás olyan mértékű volt, hogy a rétegsavazás, a szűrőcső kiépítés, a ferdített tengelyű fúrás, stb. nem jártak sikerrel.
A hosszadalmas és költséges kútfelújítási, kúttisztítási munkálatok eredménytelensége miatt a kutat kiselejtezték. A napokban jártam a kútnál. A földből kiálló cső fedetlen, a csősapkát illetéktelenek eltávolították. A furatban rejlő mélység számos károkozás, környezetszennyezés lehetőségét kínálja. A kiránduló gyermekek a kút nevét "Pisszegő kútra" keresztelték, mert a belé dobott hógolyó, kavics zuhanása pisszegő hangot ad. Rágondolni is rossz mi lesz, ha vegyi anyagok kerülnek a mélybe?
A K-2 és K-3 számú kutak
1977-ben és 1978-ban fúrták a K-2 és a K-3 számú kutat. A két fúrást egymáshoz közel végezték Budakeszi felé vezető főútvonal mentén az öregbánya sziklatömbjétől úgy 500 lépésnyire keletre a Fenyves alatt húzódó árok falu felé eső peremén.
A K-2 számú kút egy vízműkút munkakútjaként létesült 20 cm-es átmérővel. Mélysége 62 méter. Ebben a kútban 40 és 48, valamint 55 és 61 méter között helyezték el a szűrőket a mészkő és a homokréteg megcsapolására. A fúrás 150 liter/perc legnagyobb kitermelhető vízhozam nagyságot eredményezett, amit a kút 46 méterről adott. A hőfokot 14°C-nak mérték és a fajlagos vízhozamot 18,3 l/percben adták meg. Ebben a vízben is a megengedettnél magasabb volt a vastartalom és kevés nitrátot is találtak benne.
A K-3 számú kutat 1978-ban fúrták, ugyancsak 20 cm-es átmérővel. 356 méteres talpmélységig, ahol a víz hőmérséklete 41°C volt. A 156 méterről kiemelt víz hőfokát 37°C-nak mérték. A vízminőség itt is kifogás alá esett, mert rendkívül magas 3,2-5,3 mg/l vastartalmat mértek. A víz keménysége meghaladta a 28 n.k.°-ot. Fajlagos vízhozama mindösszesen 2,1 liter/perc/méter nagyságú volt.
1981-ben ezen a kúton is diagnosztikai, felújítási munkák folytak. Az iszapolás, tisztítókompresszorozás és savazás után próbaszivattyúzást végeztek. Ennek eredményeként 140 méteres üzemi szint mellett a kút üzemi vízhozama 60 liter/perc lett. A szakhatóságok adatszolgáltatása szerint az itt fellelt víz a magas vastartalom miatt barna víz és szennyvíznek minősül.
Ennek ellentmondani látszik a felújítási munkálatok műszaki ellenőrének jelentése, amelyből arról értesülünk, hogy a K-2 és a K-3 számú "működőképes két kút Páty község vízellátását mennyiségileg, közkifolyós jelleggel, vízkezelést követően - biztosítani tudja, ám Biatorbágy település vízigényének kielégítésére más megoldást kell keresni."
Érdekesnek tűnik, hogy a vizsgálati anyagok nem térnek ki az esetleges melegvizű fürdőként történő hasznosítás lehetőségére. Azt viszont minden esetben megjegyzik, hogy "vízkitermelés csak akkor lehetséges - limit szerint - ha valaki lemond, mert jelenleg a karszt kutakra nincs szabad kapacitás". 1981-ben - tehát 30 esztendővel ezelőtt - végzett munkák eredményét összegző zárójelentés megállapításai ellenére mindkét település ivóvízellátását a regionális rendszerre való csatlakozással oldották meg. A nagy várakozással és költséggel készült pátyi mélyfúrású kutak jelentősége azóta elhalványult. Ezt látszik igazolni az a tény is, hogy a kutak mindenféle felépítmény (akna, kútház, védelem, stb.) biztonsága nélkül árválkodnak a délkeleti határban.
2011.január
Wiedermann Gábor
