A pátyi cigánytelep története
A CBA főbejáratával szemben, a Gyártelep-, a Vihar-, és Somogyi Béla utcákkal határolt mintegy félhektárnyi domboldalon volt a pátyi Cigánytelep. Nevét a szocialista álszemérem, később Dankó -telepre változtatta. Eredetét, keletkezését a pátyiak közül pontosan senki sem tudta meghatározni. A múlt század közepén élt legidősebb pátyiaktól is csak annyit lehetett róla megtudni, hogy "az már gyerekkorunkban i ott volt". Amit biztosan állíthatunk, hogy az első letelepedő családok a Szél utcával szemben - ma Bacsó Béla utca - foglaltak el egy-egy házhelynyi területet maguknak és erre építették sárból, vályogból viskóikat.
Ifjú koromban még használatban voltak a mai Füzespatak utca helyén a vályogvető gödrök, ahol nem csak a cigányok, de a szegényebb családok is készítettek vályogot házaik és baromfi óljaik építéséhez. A kitermelt földet vízzel locsolták meg, majd szorgos gyermeklábak taposták a sárba a cséplés egyik melléktermékét a pelyvát, pátyiasan a polyvát. Az így készült masszát kis- vagy nagyméretű téglányi fakeretbe szorították, és a napon szárították. A sok kis gödör idővel valóságos kis tavacskává fejlődött, aminek a kis tó nevet adták. Ide hajtották később a kacsákat, libákat, de hőség idején vízében időnként a környék mezítlábas kis libapásztorai is megmártóztak. Télen a tavacska jegén korcsolyázni tanultak a gyerekek. A vályogvetéssel járó földmunkának tehát egyéb haszna is akadt. Az idő múlásával egyre csak nőtt a telep. A kezdetben talán csak ideigleneseknek szánt szálláshelyek száma szaporodott és egy zsúfolt kolóniává fejlődött. A betelepülés fokozódásában, a hely kiválasztásában fontos szerepe lehetett az alkalmi munkalehetőségnek, a falutól való mértéktartó távolságnak, a főváros közelségének, a helybeliek befogadó kézségének és a vályogvetéshez szükséges anyagok - víz, föld, polyva - meglétének.
1958-ban kerültem közelebbi kapcsolatba a Pátyon élő cigánysággal, amikor új házat építettünk a Somogyi Béla utca elején, alig kétszáz méterre a kolóniától. Tíz éves voltam ekkor és ezidőre esett a telep "fénykora". Gyermek- és ifjú éveimben magam is figyelemmel kísérhettem, cigányszármazású gyermekbarátságok szövődése révén megtapasztalhattam a telepen élők sorsának alakulását, életformájuk változásait. A későbbiekben készült családlátogatásokról készült feljegyzések is 1962-ben, tehát ezid őben keletkeztek. Ekkor a pátyi cigányság lélekszáma megközelítette a 300 főt. A populáció mintegy harminc viskóba zsúfolódott. Egy erősen szennyezett vizű kút, tizenkét űrgödrös árnyékszék jelentette az infrastruktúrát. 1973-ban a telep jórészét felszámolták. Ma már csak a Vihar utca egyik oldalán fennmaradt egy-egy jelentősen átalakított lakóház és néhány ott ragadt család őrzi a telep emlékét. A többséget a falu házai közé épített új lakásokba költöztették. A nyolcvanas évektől mind gyakoribbá váltak a vegyes házasságok, erőteljessé vált az asszimiláció. Máté Imréné pedagógus írása még abból az időből származik, amikor a szocialista oktatás politika nem túl nagy elánnal és nem is sok eredménnyel próbálkozott megbírkózni a cigányság felzárkóztatásával. Feljegyzéseiből kiemelésre érdemes az a magatartás, amelyre Horváth Gyuláné szókimondó cigányasszony utal, amikor arról beszél, hogy a helyi hivatalos személy(ek) - a tanács és a nőszövetség képviselői - milyen közönnyel, milyen passzivitással vettek részt az 1962 tavaszán Tök községben tartott cigénygyűlésen.
A cigányok XVI, XVII században értek vándorlásaik során Magyarország területéhez. Eredetileg XV század második felében indultak el Indiából. Hogy mi volt az okuk otthagyni az őshazát, azt pontosan megállapítani ma már nem igen lehet. Mindenesetre tény az, hogy Európában a lehető legkedvezőtlenebb fogadtatásban volt részük. Számukat igen megcsappantotta a véres üldözés. Szívósságukat azonban mutatja, hogy hullámszerűen lepték el ennek ellenére is Európa országait.
Átvészelték évszázadok üldöztetéseit. Szívósak, kitartóak. Teljesen igénytelenek. Rendkívül szaporaságuk is biztosította fajuk fennmaradását. Az egyházak sem vették őket emberszámba. Tehertételnek tekintették őket az államok is. A társadalom kiközösítettjei voltak. A kapitalista társadalom a "cigány" szót jelzőként is használta. A bűnözők minden fajtáját értették e fogalom keretében. (Németországban a hitleri uralom mintegy 50 ezret "fűtött" el közülük.)
Így az idők folyamán eluralkodott bennük a kisebbségi érzés. Üldöztetésükben még jobban összetartottak. A meghajszolt vadak ösztönei vezették őket cselekedeteikben. Nemcsak azért húzódtak meg, s ütötték fel tanyájukat a faluszéleken, mert a falu vezetői nem engedték be maguk közé, hanem mert ezt ősi büszkeségük sem engedte volna meg. Minden ellenkező állítással szemben megállapítható volt, hogy számukhoz viszonyítva aránylag nem sok bűnöző akadt közöttük. Évszázadokon át élték a maguk független, szabad életét. Hazánkban nem igen zaklatták a cigányokat. A XVIII. Század végén a törvényhozás kezdett foglalkozni ügyükkel 1893-ban országosan összeiratták őket. Abban az időben számuk egész Európában mintegy millió volt. II. Katalin orosz cárnőnek sikerült a cigányokat letelepíteni az állami uradalmakban. Ez viszont nem sikerült Magyarországon József főhercegnek, aki alcsuthi birtokán próbálta letelepíteni őket. A cigány jellemnek elég sok konzervatív vonása van, mely sokáig ellenállt a kultúra hatásainak.
Hazánk területén is törzsekre oszlottak. A törzs a vajda hatalma alatt állott, kinek joga volt pl. a törzs bármelyik tagját, ha arra rászolgált, kiűzni a törzs területéről. Házasságokat kötött, különféle ősi ritus szerint összeadván a párokat. Jogában állt elválasztani az össze nem illő, vagy össze nem férő párokat. Bíráskodott a törzs tagjai fölött. Még testi büntetéseket is szabott ki. Később már kulturáltabb viszonyok között, szerepét a cigánybíró vette át, de már lényegesen kevesebb működési joggal. A matriaichátus nyoma fellelhető volt a cigányok között. Sokáig alárendelt szerepet játszott a férj. A cigányok ősi hite szerint az asszonyok természetfeletti erők birtokában vannak. Falusi népünk a régebbi korokban szívesen folyamodott a cigány jósnőhöz. Természetesen ki is használták az agyafurt cigány jósnők a babonára való hajlamot. Manapság is előfordul, hogy egy-egy szuggesztív erejű cigányasszony hatalmába keríti a gyenge ellenálló, hiszékeny nőket. Hazánk minden vidékén találunk cigányokat, kisebb-nagyobb számban. Legtöbb Borsod megyében található. A hazánkban élő cigányok száma a legújabb statisztika szerint cca 200 ezer. Ebből Borsodban 25 ezer lakik. Lehangoló az, hogy a 200 ezerből csupán 30% él kultúráltabb életét, további 30% még igen alacsony színvonalon él, 40% pedig még nem illeszkedett be egyáltalán a magyar társadalomba. Nézzük meg, hogyan áll községünkben a cigányprobléma.
Községünk szélén, sok évtized előtt kijelölt helyen, a Dankó-telepen élnek a cigányok. Még a falu legöregebb embere is úgy emlékszik, hogy emlékezete óta ott cigányok laknak. Hogy honnan jöttek, mikor vándoroltak be, ezt ma már nem lehet megállapítani. Kezdetben teknővájással, kanálfaragással, a cigány manufaktura jellegzetes ipari termékeinek gyártásával, vályogvetéssel és természetesen hegedüléssel foglalkoztak. Előbbiekkel lassan felhagytak. A Pincehegy borpincéi azonban még a felszabadulás előtti időkben is jó kereseti lehetőséget biztosítottak. Vasárnaponként rendszeresen falhangzott a vidám hegedűszó, kísérve a jómódú középparasztok mulatozását. Szüret táján igazán "szüret" a falu cigányainak. A gőgös parasztok az alkohol mámorában egymással vetélkedtek a szüreti mulatságokon. Ki hogyan tüzdeli meg a cigány vonóját bankjegyekkel. De ahogyan jött a pénz, olyan vígan el is szaladt. Vígan cirpelve hancúroztak a barnabőrű rajkók kunyhóik előtt. Pedig már messziről ugyan, de sivítozva közelítette az ínséges tél. Érdekes, hogy a mai cigányok, távlatból nézve régebbi életüket kritikai szemmel bírálatot mondanak róla. S ez a bírálat igen elmarasztaló. Ha a pátyi anyakönyveket kutatjuk, ott bizony nem sok adatot találhatunk. Cigányságunk függetlenül az egyház áldásától és beleegyezésétől vígan élt és szertelenül szaporodott. A megélhetés gondja, no meg a nyugtalan természetük miatt is el-el kalandoztak. Régi budai feljegyzések említik, hogy a budai kispolgárok kedvenc kirándulóhelyein, a Hűvösvölgy és a Zugliget vigadozó helyeire már a vasárnap kora reggeli órákban felvonultak a pátyi muzsikusok és húzták a talp alá valót a zöldben mulatozóknak. (Erre utal a későbbiekben id. Farkas József cigányzenész is.) Cigányaink ma már - örömmel állapíthatjuk meg - az országos munkaprogramban eredményesen beilleszkedtek. Megismerték és megszerették a munka örömét és hasznát. A döntő többség életnivója emelkedő tendenciát mutat. Tükrözi ezt lakásuk, ruházkodásuk, étkezésük. Érdekes a foglalkozás szerinti megoszlásuk.
Foglalkozásukra nézve:
Munkakerülőt, munkanélkülit nem találtam a felnőtt cigánylakosság között egyet sem. Találtam azonban sajnos nem egy analfabétát. Nemcsak az idősebb, hanem a fiatalabb generáció között is. A gyermekekre ez már nem vonatkozik. A szülők a maguk múltbeli nyomorúságán okulva, belátták a tanulás szükségességét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a beiskolázás terén nincs már tennivalónk. Sajnos van. De erről később. Egészségügyi viszonyaik nem megfelelőek. 2 holdnyi területen zsúfoltan lehetett csak épitkezniök. 260 személy lakik 28 "ház"-ban. Egy kút áll rendelkezésükre. Hát ez semmiképpen sem elég, különösen, ha tudjuk, hogy e kút vize sem ivásra, sem mosásra nem alkalmas. WC csupán 12 akad a telepen. Az sem megfelelő. Higiéniáról ilyen körülmények között beszélni nem lehet. A község társadalmába még nem illeszkedtek be. Ez nem csak rajtuk múlik. Addig nem is fog sikerülni, míg a Dankó-telepet fel nem számoljuk. Hazánk területén nem egy helyen vannak már tiszteletreméltó kezdeményezések. Pl. Borsodban, ahol a legégetőbb a cigánykérdés. Itt már leküzdve az e téren jelentkező ellenállást a községek belsőbb területén osztottak házhelyeket a cigányoknak. Nagyon helyesen abból az elvből kiindulva, hogy a környezet átalakít. Ha továbbra is elkülöníti őket községünk társadalma, úgy kisebbségi érzésük mindvégig megmarad. Erkölcseik, szokásaik egyelőre nem alakul át kedvező módon. Nálunk még ellenállás várható a lakosság kevésbé haladó szellemű részéről. Magam is hallottam ilyen kijelentést: Na akkor búcsút mondhatok a kertem gyümölcstermésének. Igaz akadt rá precedens, hogy a vitamin után tudat alatt áhítozó gyermeksereg meg-megdézsmálja a Dankó-telep környező kertjeit. De ez megszűnik, ha saját családi kertjükben is találnak gyümölcsöt. Most már tudatossá vált előttük az, hogy a munka vezeti őket a jobb, kultúráltabb élethez. Hogy ezt mielőbb elérjék a társadalomnak kötelessége megadni a legmesszebb menő segítséget. Persze akadnak még közöttük, akikkel szemben lehet jogos kifogást emelni, de ennek oka nem a fajukban rejlő adottság, mint egyesek hiszik, hanem ez embercsoportnak múltbeli elnyomott helyzete. Nem nézhetjük le a cigányokat azért, mert a régi világ az élet mélyére lökte le őket egykor. Elindultak ők már ebből a mélységből az emberibb élet felé. Több-kevesebb sikerrel. A cigánykérdés megoldását követeli az emberiség, a szocialista humanizmus szelleme. Ez a cigány és nem cigány lakosság közös érdeke.
